Szórakoztatás mellett, a színházak nevelő szándékát is igyekszik érvényre juttatni a Szegedi Pinceszínház. A független teátrumok, alkotóművészeti társulások fennmaradásának érdekében összefogásukat szorgalmazza az igazgatónő, akivel szakmai kérdésekről beszélgettem.
– „Vidéki függetlenek a színházért” elnevezéssel a Szegedi Pinceszínház szakmai beszélgetéssorozatot indított, amely a színházak mai helyzetének és létjogosultságának kérdéseit taglalta. Miért döntöttél úgy, hogy elindítod ezt a programot?
K.O.: Az új színházi törvény kapcsán nagyon bizonytalanná vált a független színházak helyzete. Már akkor, amikor ez a törvényjavaslat felmerült, páran, online meating-ek keretében összeültünk a Független Előadó-művészeti Szövetséggel, a Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorházzal, a Gózon Gyula Kamaraszínházzal, és próbáltuk kitalálni mi lenne a megoldás.
Budapesten a Jurányi Inkubátorház korábban már megszervezett egy hasonló programsorozatot, viszont vidéken ilyen még nem volt. Véleményem szerint, a felmerülő kérdésekkel mindenképpen foglalkozni kell, ez adta a szegedi panelbeszélgetés sorozat ötletét.
– A beszélgetések tárgyköreinek meghatározásánál a legaktuálisabb témákat emeltétek ki, vagy volt valami más koncepciótok, amin a tematika alapult?
K.O.: A szakmán belüli legaktuálisabb kérdéseket emeltük ki. Többször elhangzott, hogy túl sok a színház Magyarországon. Mihez képest? A statisztikák alapján, Európában hazánk a második helyen áll a színházak magas számát tekintve. Azt kérdezem, miért ne álljunk az első helyen?
„Szerintem, büszkének kellene lennünk arra, mennyire sok színház létezik hazánkban. Azt is elismerem, rendszer kialakítása szükséges annak érdekében, hogy az egyre több kis társulat létrejöttével ne aprózódjon szét az anyagi támogatás.”
A Soltis Lajos Színházzal közösen kidolgoztunk egy olyan koncepciót, amely keretében, úgynevezett bázishelyeket lehetne létrehozni. A bázishelyek feladata a függetlenek befogadása lenne, akár körforgás-szerűen. Talán, ezzel a főváros és vidék közötti szakadék is csökkenne, több fővárosi független társulat látogatna például Szegedre is, így a vidéki embereknek lehetősége nyílna a kísérleti, progresszív produkciók megtekintésére.
– A Szegedi Pinceszínház már most is több társulat számára jelent befogadó helyet.
K.O.: Igen, de ez is az anyagiaktól függ. Vannak állandó társulatok, akik minden hónapban jönnek hozzánk, mint a Genéziusz Színház vagy a Szegedi Egyetemi Színház, de sokan vannak még, akiket nagyon szívesen meghívnék.
–Tervezel a jövőben hasonló szakmai jellegű programot? Mennyiben lenne más a következő beszélgetéssorozat?
K.O.: Mindenképpen szeretném a jövő évi fesztivál keretén belül folytatni, azzal a változtatással, hogy meghívnám a pályakezdő tehetségeket is. Csomor Ágnes által vezetett Szegedi Gyermekszínházzal együttműködve, szeretném bevonni az ott tanuló fiatalokat, akiknek mindenről markáns véleménye van.
„Fontos, hogy a fiatal generációnak legyen saját véleménye, hiszen ők lesznek a jövő színházcsinálói. Lehet, akadnának közöttük olyanok, akik új meglátásokkal, ötletekkel állnak elő. A gyermekszínház tehetségei hiánypótló szerepet töltenek be.”
– Van-e olyan személy, illetve szervezet, akit mindenképp meghívnál a jövőben egy-egy diskurzusra?
K.O.: Sokakat, de ez szintén pénz kérdése. Nem csak vidékről, hanem Budapestről is szeretnék beszélgetőpartnereket hívni. Vannak, akik sokkal nagyobb rálátással rendelkeznek a témákra. Közülük az egyik, Pataki András, volt művészetért és közösségi művelődésért felelős helyettes államtitkár, aki a Színház- és Filmművészeti Egyetemen – ahol jelenleg rendezői szakon tanulok – a mostani osztályfőnököm.
– A „Nők a kultúráért” elnevezésű panelbeszélgetésen említetted, Bernáth Éva által létrehozott civil társaság tagjaként a Pinceszínház közreműködik a színházkultúra népszerűsítésében. Mit jelent ez az együttműködés a Pinceszínház szempontjából? Vannak-e konkrét tervek, amelyek ennek részeként valósulnának meg?
K.O.: Pont azért jelentkeztem az egyesületbe, mert úgy gondolom, van létjogosultsága. Magamtól valószínűleg nem szervezném meg, hogy Déváról, Böjte Csaba árvaházából gyermekeket hozzunk Szegedre gyermekszínházat nézni, de az egyesület keretében jövőre megvalósulhat. Jó ebben a civil társaságban, hogy nemcsak színházak és színészek a tagjai, hanem sok mindenki más is. Mindenki, amihez ért, abból ad.
„Adni úgy, hogy nincsenek anyagi érdekek mögötte, fantasztikus érzés.”
– Érdekes véleménycsere zajlott a független alkotói közösségek összefogásának fontosságáról. A Pinceszínház sikeresen működő kapcsolatokat tudhat magáénak határainkon túl is. Mit kell tudni új együttműködésetekről, a Drávaszöged Kulturális Misszióról?
K.O.: A misszió új kezdeményezésünk, amely az Eszéken működő Horvátországi Magyar Oktatási és Művelődési Központtal való együttműködésről szól. Andócsi János, a központ igazgatója örömmel fogadta megkeresésemet.
A központ egy olyan oktatási intézmény, ahová egészen óvodás kortól a középiskolás korig járhatnak a gyerekek és lehetőségük nyílik magyarul tanulni. Évente kétszer mutatunk be itt magyar színházi előadást valamennyi korosztálynak.
Szomszédos országok közül Horvátországban a legkisebb a magyarság aránya, a magyar színház teljesen hiányzik. Vegyes házasságokból született gyermekek, már nem biztos, hogy magyarul akarnak tanulni, magyar identitásukat akarják használni. Itt lép képbe a színház szerepe.
„Ha a gyermekek már kis korban a magyar kultúra részesévé válnak, ettől még különlegesnek is érezhetik magukat, ha ezt az identitást erősítjük.” Mivel tudjuk ezt a legjobban erősíteni? A magyar színházzal és kultúrával.”
– A kulturális sokszínűség keretében az Aradi Kamaraszínházzal már hosszú ideje kapcsolatban álltok, aminek köszönhetően sikeres nemzetközi produkciók születnek. Hogyan működtök együtt a gyakorlatban?
K.O.: A Szeged-Arad színháztengely keretében minden évben csinálunk olyan előadásokat, amit az Aradi Kamaraszínház igazgatója, Tapasztó Ernő rendez. Romániában a magyarság nagyobb aránya miatt van igény a magyar színházra. Közösen járunk fesztiválokra és veszünk részt nemzetközi együttműködésekben.
– A koprodukcióban készülő előadásokat minden esetben bemutatjátok a szegedi közönségnek is?
K.O.: Rend szerint az előadásokat Szegeden mutatjuk be elsőként, és folyamatosan játsszuk az évadokban. Két-három havonta utazunk ki Aradra és ott is előadjuk a darabokat. Rendhagyó módon a „Hamlet újragondolva” című előadást Aradon mutattuk be először, még decemberben. Februárban itt, Szegeden volt egy előadása, és utána vittük el ismét Romániába, Resicabányára két előadásra. Attól függ, hogy tudjuk megszervezni.
– A jövő színházainak sorsát a felnövekvő generáció tartja kezében. A Lázár Ervin Programban való részvételetekkel a színház élményét juttatjátok el a gyermekekhez, nagyon sikeresen. Tervezitek-e további darabok bemutatását ennek keretében?
K.O.: Beadtunk pár előadást, ha beválogatják ezeket és nyerünk a pályázaton, akkor mindenképpen szeretnénk folytatni. Nagyon nagy sikere van ezeknek a daraboknak.
„Meggyőződésem, gyermekkorban dől el az igény a kultúrára és arra, hogy élő színházat lássunk. A gyermekekből lesz a jövő színházba járó közönsége, éppen ezért tartom remek ötletnek a Lázár Ervin programot.”
– Tapasztalataid szerint, hogyan alakul ma a színházakat látogató közönség aránya?
K.O.: A kimutatások szerint fogynak a színházba járó nézők, ezért is nagyon fontosak az ilyen és ehhez hasonló programok, Már két éve nagy sikerrel csináljuk, a középiskolás korosztályt célzó, Szín-Pad-Társak projektünket. Mindig van két-három iskola, aki részt vesz ebben. Nagyon nehéz azonban megtalálni azt a pedagógust, aki elhozza a gyerekeket egy-egy előadásra.
– Fesztiváljaitok egyre változatosabbak, itt is találkozunk újdonságokkal. Hogyan vetődött fel a KURCA fesztivál gondolata?
K.O.: Irsai Farkas Lászlóval, a Szentesi Koszta József Múzeum igazgatójával beszélgettünk arról, hogy a Szegedi Viziszínház fesztiváljának mintájára, szervezünk egyet a Kurca folyó partjára. Az összművészeti fesztivál marketingjével Irsai Farkas László foglalkozik, mi adjuk hozzá az előadást és a technikát. Szentes polgármestere úgy nyilatkozott, szeretné, ha mindez hagyománnyá válna.
– Színházi fesztiválok kapcsán két díjat is kaptatok. Mesélnél ezekről?
K.O.: Tavaly a nagybányai ATELIER színházi fesztiválon az Amadeus című előadásunkkal nyertünk, Tapasztó Ernő a legjobb rendezésért, Sebők Maja a legjobb női alakításért vehette át a díjat. Peter Shaffer drámáját a Szeged-Arad színházi tengely keretében mutattuk be.
– Hogyan értékelnéd a Szegedi Pinceszínház elmúlt évadát és szakmai eredményeit?
K.O.: Mindig van hová fejlődni és van mit tanulni. A konklúziókat levonva, látom mit lehet jobban csinálni és mire kell jobban odafigyelni. Kemény évadot zártunk a pályázatok bizonytalansága miatt. Kérdéses volt, miből tudunk gazdálkodni, kiadásainkat fizetni. Ugyanakkor elégedett vagyok, mert jól ki tudtuk használni a pénzt és az időt.
A hazai Déryné Programba bekerült új előadásunk, az Abszint. Határon túli, kísérleti programjának keretében Erdélybe is eljuthattunk három alkalommal.
Nálunk játszott Ivancsics Ilona, ami kuriózumnak számít. Most augusztusban Eszenyi Enikő meghívására részt veszünk a csengeri fesztiválon.
Először dolgoztunk együtt Herczeg Tamással, aki megrendezett egy olyan különleges Moliére: Képzelt beteg előadást Cserna Antal főszereplésével, amelynek már híre ment a szakmában. Több fesztivál felkérésnek fogunk eleget tenni. Eredményes kapcsolatokat építettünk ki és egy csomó új dolgot is megvalósítottunk.
„Ahhoz, hogy a motiváció megmaradjon, új dolgokra van szükség.”
Fotó: Ida Jusztina Photography
Írta: Dr. Kovács Judit Nóra
***
Másik weboldalam (Junora Art – Web- és Kreatív Designe & Színház) elkészítéséig színházzal kapcsolatos írásaimat itt olvashatjátok!
Ha érdekel mit takar pontosan a Junora Art és mivel foglalkozom még…