„Nekem fontos, miként reagál egy előadás után a közönség” – interjú Varga Norberttel

Digitális világunkban felnövő fiatalok színházról alkotott képét formálni kell, a színház szeretetét életük részévé kell tenni. A Szegedi Egyetemi Színház Varga Norbert művészeti vezetésével, fiatalos lendületű látásmódot képvisel. Előadásaikkal nem csak életünk kérdéseinek megvilágítására vállalkoznak, hanem teret nyitnak a fiatalok előtt, hogy kipróbálhassák önmaguk a színpad másik oldalán.

– 2010-ben vetted át a Szegedi Egyetemi Színház művészeti vezetését. Mekkora kihívást jelentett számodra az átvétele? Saját vezetői látásmódod és művészeti ars poeticád miben különbözik elődödétől?

V. N.: Czene Zoltántól vettem át a színházat. Volt valamennyi tapasztalatom, korábban is vezettem társulatokat, például az Öthalmi Színjátszókört, a Szent Imre Szakkollégium színjátszó körét, de ilyen volumenű vezetői feladatokat eddig még nem csináltam.

Nagy különbség Zoli és köztem, hogy ő az előadások minden részletét megtervezte. Én intuitívabban álltam mindehhez, de a tőle tanultakat és a hagyományainkat megtartottam. A SZESZ-nek van egy fontos ismérve, amihez én is tartom magam: elsősorban magyar szerzők műveit visszük színre. Úgy gondolom a magyar szerzők érdekesek.

Új ars poetica volt-e vagy nem? Nem tudom. Az első évemet klasszikus művészeti vezető szerepében töltöttem, amit úgy fogalmaztam meg magamnak: a művészeti vezető kicsit vonuljon háttérbe, ne rendezzen, a társulatot csak olyan mértékben irányítsa, amennyiben megmondja, hogy mit játsszon az adott évadban. Igyekeztem arra is odafigyelni, hogy az átmenet gördülékeny legyen.

– Színházatok a nagy múlttal rendelkező Szegedi Egyetemi Színpad közvetlen utódja, miközben egy dinamikusan változó modernebb világ színháza is. Hogyan látod ezt a kettősséget?

V. N.: Amikor egyetemi színházról beszélünk, van egy idea arra vonatkozóan, milyennek kell lennie. Ezzel az ideával lehet vitatkozni.

A szegedi egyetemi színjátszásnak volt egy nagyon sikeres korszaka. 1941-ben Horváth István vezetésével indult el SZEISZT (Szegedi Egyetemi Ifjúság Színjátszó Társasága) néven. Majd hosszabb szünet után, 1959-ben újra indult, akkor már Szegedi Egyetemi Színpad elnevezéssel. 1962-től Paál Istvánnak köszönhetően, a Szegedi Egyetemi Színpad országos hírű színházzá vált.

Istiék munkái közül most a „Petőfi-rock” előadást emelném ki 1972-ből, aminek létrejöttével és bemutatójával forgatták meg és fel az akkori színházi közösséget és közönséget. Jerzy Grotowszki módszerein is alapuló izgalmas kísérletező színház volt az övék. Paál István után Árkosi Árpád vezette a társulatot egészen 1982-ig.

Ezt követően, a nyolcvanas években több társulat született, mint például a 815-ös csoport. A THEALTER fesztivál is az egyetemi színházi törekvéseknek köszönhetően indult el.

2003-ban Czene Zoltánék előadása, a „Szerelmem, Elektra” nagyon nagy sikert aratott. Hiánypótlónak számított, hiszen Szegeden majd két évtizedig nem volt egyetemi színház. Az előadás létrejöttének és fogadtatásának köszönhetően megszületett a Szegedi Egyetemi Színház, a SZESZ.

Azóta is vannak kérdések a SZESZ-szel kapcsolatban: „Mennyire kísérletező? Mennyire van helye ebben az érában? Mennyire mer elrugaszkodni a klasszikus dobozszínháztól?”

„Úgy gondolom, valahol a klasszikus kőszínház és a kísérletező, alternatív színház között helyezkedünk el.”

– Nem hivatásos színészekből álló társulattal dolgozol. A SZESZ tagjai sorában nagyon sok egyetemista és főiskolás fiatalt láthatunk, ugyanakkor más korosztály képviselői is jelen vannak. Speciálisabb helyzeteket kell kezelned színházi vezetőként, mint egy hagyományos kőszínházi társulat esetében. Mivel tudod mégis ilyen eredményesen összetartani színházatokat?

V. N.: A társulat tagjainak nagy része főállásban dolgozik valahol, így esténként tudunk találkozni és hetente egyszer próbálni. Részükről ez egy tudatos vállalás, munka után erre áldozzák az idejüket.

Vannak, akik tudatosan csatlakoztak, mert a Színház- és Filmművészeti Egyetemre készülnek és szeretnének tapasztalatot szerezni. Közülük sokakat fel is vettek és vesznek. Nálunk lehetőségük nyílik megtanulni, milyen az, amikor díszletet tervezünk, próbára koncentrálunk és azt is, hogyan lehet a magánéletet kizárni a színpadon.

„Az egyetemi színháznál megvan mindaz, ami egy nagy színháznál: verejtékes próbák és az akarat, hogy jól csináljuk, a közönséget megszólítsuk. Komolyan veszem én is és szerintem ők is.”

Szerettem volna, hogy legyen egyfajta pozitív feszültség a régi tagok és a körülöttük lévő csomó fiatal között. Mindenki tanulhat valamit a másiktól. Az újakat inspirálja, hogy a régiek velük együtt játszanak.

Tény, ez nagyon nehéz feladat, de működőképes.

– Előadásaitokat látva, egyáltalán nem amatőr produkciókról van szó. Mind a rendezés, mind a színészi játék összeszedett és igényes, az összehangolt munka észrevehető. Te választod ki a feldolgozásra kerülő darabokat vagy közösen döntötök?

V. N.: Mind a kettőre van példa. Egy időben, olyan előadásokat játszottunk, amikben valamelyik karakter meghalt. Ilyen volt például az „Interjú a vámpírral” című táncjáték, amit a Nemzeti Színházban is bemutattunk vagy Igmar Bergmantól a „Fafestmény” színrevitele. Hallgatva a többiekre, a vidámságot felélesztve ezek után jött Örkény Istvántól a „Borék” és „Egypercesek” feldolgozása.

– Szeged színházainak sorában a SZESZ önálló látásmódot és formavilágot képvisel. Mi a véleményed színházatok gondolkodás és társadalom formáló szerepéről?

„Nekünk fontos, hogy aki hozzánk eljön egy-egy előadásra, színházszeretővé váljon. Ehhez többféle utat, módszert is lehet és tudunk alkalmazni. Mindegyik út érvényes és izgalmas számunkra.”

Biztos vagyok abban, hogy a fontos mondanivalót mozgásszínház keretében, ki lehet fejezni a testünkkel, de én szövegcentrikus vagyok. Részt vettem más vonulatban is, nagyon szerettem. Színészként izgalmas felfedezni a Grotowszki-féle színjátszást és érdekes dolog fórumszínházat létrehozni.

Pontosan ez az, amit kritikaként kapunk: „Miért vagyunk ennyire szövegcentrikusak? Miért nem kísérletezünk annyit, mint a régiek?”

Pusztán azért, hogy valaki elmondhassa rólunk, mennyire formabontóak vagyunk, nem érdemes csinálni.

Az első darab, amit már művészeti vezetésem alatt vittünk színpadra, Müller Pétertől a „Szemenszedett igazságok”. A kétfelvonásos előadás akkora sikert aratott, hogy harmincszor játszottuk. Megjárta a Szegedi Nemzeti Színházat is, ahol egy gombostűt nem lehetett leejteni, annyira sokan nézték. Olyan darabot akartam csinálni, amely az igazságkeresésről és a hazugságokról szól, illetve a színházcsinálásról. Müller Péterrel személyesen beszélgettem erről, ő javasolta a művet, amelynek témája az igazságkeresés.

Halálról szóló előadásaink szintén az élet értelmét keresik, azt láttatják, ami velünk történik.

Abszurd irányunkhoz tartozó Örkény István darabunk az „Egypercesek”. A magyar furcsaságokat, szokásokat és társadalmi berendezkedést vizsgálja, vagy akár azt, mikor fogunk egymás bántásáról leszokni. Ezek megbeszélése, kibeszélése, felmutatása egy előadáson keresztül, ma is fontos és szükséges.

A családnak, mint intézménynek a vizsgálata is érdekelt. Mindannyiunknak alapélménye a család vagy annak a hiánya. Emiatt érdemes beszélni erről is. Sok évadon keresztül foglalkoztam a család témájával. Ide kapcsolódott Pintér Bélától „A démon gyermekei” című darabunk, ami egy gyermekeit bántó anyáról szól, de csomó vicces történet is helyet kap benne. Lehet rajta nevetni, de közben egy vérdráma a terrorról és arról, hogyan lehet kilépni ebből.

Voltak, akik nevettek rajta, de volt egy közönség, aki síri csöndben nézte végig. Egy ismerős szintén látta a darabot és elmondta, nem tudott nevetni rajta, mert ezt ő is átélte.

Azt, hogy a magyarok, hogyan viselkednek egymással és hogyan nem, mit gondolnak a világról és mit nem, van-e hazaszeretet a mai Magyarországon, a „Kaiser’s Tv Ungarn”-ban próbáltuk megfejteni. Eddig ilyet nem csináltam, nagyon veszélyes téma, főleg napjainkban. A nézők közül kit mi érint meg az előadásainkon keresztül, ez a legfontosabb.

*Pintér Béla: Kaiser’s Tv Ungarn – Jelenet az előadásból*

– Van-e olyan műfaji vagy dramaturgiai irány, ami felé szeretnétek elmozdulni a jövőben?

V. N.: Az abszurd műfajt nagyon szeretem. A „Rohadt az államgépben valami” című dokumentumjátékunk – amit tíz évvel ezelőtt már játszottunk – attól lett ismét nagyon aktuális, hogy a próbák kezdetekor tört ki az ukrajnai háború. A darabban, mint ahogyan az életben is, arról vitatkoznak: egy adott korszakban soha semmi sem fekete vagy fehér.

Lehet, hogy csak az én mániám – a szövegcentrikusságon beül -, hogy ne legyen egyszerű megfejteni miről szól a darab, ne legyen olyan sivár, dobozos jellegű. Azt szeretném, ha arról beszélnének a nézők: „…emlékszel, az Egyetemi Színházba a srácok arról beszéltek, hogy…. mert arról szól, hogy…”

Még a nézők előtt, a tapsrendnél, mindig kilógok és elbújok, hogy halljam a véleményüket. Nekem fontos, hogy mit gondol, miként reagál egy előadás után a közönség.

– Előadásaitok valamennyi korosztályhoz szólnak, mindazokhoz, akik nyitottak a modern és véleményét felvállaló színjátszásra. Ugyanakkor, kiemelt célotok megismertetni és megszerettetni a színházat a fiatal generációval.

V. N.: Igen, lényeges, hogy a fiatalokat érdekelje a színház. Sokszor kérdezik tőlem: „Valakit még érdekel a színház?” Akkor gondoljuk végig:

Van, aki számára a színház csak a szórakozásról szól. Ugyanakkor van, aki azt szereti, ha a színház megszólítja, kimozdítja komfortzónájából, ha előadás végén felbolydul a lelke.

Voltam én is olyan előadáson, ahol nem értettem mi is történt a színpadon, de mégis, maradt bennem egy érzés, amit nem tudtam szavakba önteni.

„Ma már túl sok inger éri a fiatalokat, innentől kezdve nem mindegy, hogyan szól egy előadás hozzájuk.”

– Középiskoláknak meghirdetett rendhagyó, interaktív órák keretében is bemutattok darabokat. Hogyan működik ez a program?

V. N.: A Somogyi Könyvtárban, ahol dolgozom, Andóczi Balogh Éva felkért, csináljunk egy előadást Baka István szegedi költő verseiből.

Ezt a feladatot a fiatalok kezébe adtam, Király István Gábor és Szabó Adrienn kezébe, akik a „Kaiser’s Tv Ungarn”-ban is játszanak. Szerették volna kipróbálni magukat és életkorban is közelebb állnak a középiskolásokhoz, mint én. Nagyon jól sikerült, olyan előadást kaptak a diákok, ami tele volt mozgáselemekkel, Baka István versei alapján a szövegeket a srácok maguk írták. Jó volt látni, ahogyan felvállalták és megcsinálták ezt a műhelymunkát. Nem biztos, hogy minden gimnazista értette, de legalább láthattak ilyet.

Ennek egyébként, lesz egy kibővítése a Szegedi Pinceszínházban.

– Terveztek hasonló darabokat a középiskolásoknak?

V. N.: Iskolák is hívtak bennünket. Amennyiben össze tudjuk egyeztetni az egyetemistákkal, akkor igen, lesz folytatás.

– Milyen korosztályt vonzanak alapvetően az előadásaitok?

V. N.: Mivel a Szegedi Pinceszínház ad otthont nekünk, nagy a vonzerő, így sokféle korosztály látogatja előadásainkat.

Inspiratív számunkra az, hogy előadásaink kiket tudnak megfogni. Az „Adáshiba” című darabunkat kevesebb fiatalt nézte meg, de a „Kaiser’s TV Ungarn”-ra viszont statisztikailag több fiatal jött el.

*Szakonyi Károly: Adáshiba – Jelenet az előadásból*

– Színházatok nyitott azok számára, akik csatlakozni szeretnének hozzátok. A társulat munkája iránt érdeklődőket tematikus tréningekkel is várjátok. Mit érdemes tudni ezekről a tréningekről?

V. N.: Tavaly a 20. évadban volt egy nagyobb nyitásom, mert szerettem volna teljesen kinyitni a színházat mindazok előtt, akiket érdekel. Meghallgatásokat tartottunk, amihez nagyon sok dráma- és színházelméleti szakos hallgató csatlakozott, többen, mint addig.

Mivel a Szegedi Tudományegyetem is reklámoz minket, sok érdeklődő emailt kapok. Azt szoktam mondani, aki eljön hozzon egy dalt, prózát vagy verset, és mutassa be nekem. A tréningen játszunk is, van egy interaktív része a dolognak. Teljesítmény alapján javaslom a társulathoz történő csatlakozást, de mérlegelnem kell annak fényében is, hogy miket játszunk az évadban.

Nyílt tréningek tartására mostanában kevés példa van. Szeretnénk, de helyszín kell hozzá. A Pinceszínházban van próbasávunk, így amikor elkezdünk próbálni egy-egy darabot, akkor nem biztos, hogy a meghallgatásokra marad időnk. Éppen ezért a próbafolyamatok alatt tréningezünk.

Sokan úgy gondolják, a színészet csak és kizárólag varázslat, fény és színpad. Mint egy Disney mesében, úgy jön a siker és ezrek tombolása, rajongása, de nem. Egyrészt, ehhez egy inspiratívabb közegnek kellene lennie másrészt, munka nélkül nem lehet sem ezt sem bármi mást elérni. Nekem fontos, hogy a közönség szeresse az adott előadást, akkor is, ha a kritika utálja, de úgyis rendben van, ha a szakma is jónak tartja. Szóval, aki csatlakozni szeretne, annak tudnia kell, ráfordított energia nélkül nem fog menni. Mindenki számít a másik munkájára.

– A Szegedi Egyetemi Színház elismert alkotóeleme a város kulturális sokszínűségének. A Magyar Művek Szemléjén társulatotok produkcióit több ízben is elismerésben részesítették. Legutóbb, 2019-ben, Kárpáti Péter: „Én a Féreg-Kafka-kabaré” című darabotokkal Bronz minősítést nyertetek el. A szakmai elismerések mellett, országszerte több vendégjátékon, irodalmi esten és fesztiválon is szerepeltek. Mely városokkal, illetve szervezetekkel alakítottatok ki eredményes együttműködést az elmúlt évek alatt?

V. N.: A Covid előtti aranykorszakunkban sokkal több egyetemi színházzal működtünk együtt. Sőt, még a Covid után is elindult egy kezdeményezésem a KISSZESZFESZT, a SZESZ minifesztiválja. Ennek keretében próbáltam felkutatni a környéken működő társulatokat, szervezeteket. Találtam néhányat, de az igazság, hogy nem sokan vannak. Nagyon nehéz volt összehozni a kis fesztivált.

Korábban voltak nagy egyetemi színházi fesztiváljaink, amelyek az együttműködésekre a legjobb közeget nyújtják. Az elmúlt években hazánkban összesen három egyetemi színház maradt: Pécsett, Debrecenben és Szegeden. Ez a vonal lenne érdekes, de nem egyszerű ekkora fesztivált megszervezni anyagi támogatás nélkül.

A Homo Ludens Project-tel szoktunk együttműködni olyan szinten is, hogy ha próbahely vagy eszköz (lámpa, fény, hangpult) kell és van ilyen eszközparkunk, akkor azzal segítjük egymást.

A Somogyi Könyvtárral is jó az együttműködésünk, a Baka István versei alapján készült előadásunk megszületését is ennek köszönhetjük. A jövőben még tovább építjük ezt a kapcsolatot is.

– Annak ellenére, hogy Szegedi Egyetemi Színház nem rendelkezik állandó előadó hellyel, mégis több, mint két évtizedes eredményes működést tudhattok magatok mögött. Mindennek bizonyítéka, húsz évad színházi plakátjait bemutató vándorkiállításotok, amely legutóbb a Somogyi-könyvtár Odesszai Fiókkönyvtárában volt megtekinthető. Hogyan látod a SZESZ helyzetét?

V. N.: Társulatunk nagyon szeretne egy saját próbahelyet és játszóhelyet, ahol plakátjainkat és előadásaink fotóit ki tudnánk állítani, hogy mindenki láthassa. Szabadabbá válna a próbáink szervezése is. A díszleteinket és a jelmezeinket is egy helyen tudnánk tárolni. Egy irodahelyiség kialakítása is nagyon fontos lenne. Ez a nagy álmom még nem valósult meg. Ugyanakkor egy lépést jelentett egyesületünk, a Szegedi Egyetemi Színházért Egyesület létrehozása, amely révén tudunk pályázni.

Pusztán előadásaink bevételiből nem tudnánk fenntartani egy saját helyet, így most jelen pillanatban a legkomfortosabb megoldás, a Pinceszínház.

„Örülünk, hogy a stúdiószínház befogad minket. Amennyiben innen tovább tudnánk lépni, a már meglévő kapcsolatokat semmiképpen sem szeretném megszakítani. A Szegedi Nemzeti Színháztól kezdve, a THEALTER-ig, az összes szereplővel jó viszonyban vagyunk. Pozitív izgalmas versenyt mindannyiunk számára az jelentené, ha látnánk, ki milyen előadást csinál.”

– Milyen céljaitok vannak, amelyek megvalósulásának látod a realitását?

V. N.: Mivel pályázati források nem mindig állnak rendelkezésre, a következő szegedi egyetemi színházi találkozó megvalósításához stabil támogatásra lenne szükséges. Mindezt azért mondom, mert a COVID miatt sok minden megváltozott ezen a téren is. Természetesen, a Szegedi Tudományegyetem is segíti és segítette a találkozók létrejöttét. Terveink és reményeink szerint, egy év kihagyás után, 2025. áprilisára szeretnénk a hetedik SZESZT-et (Szegedi Egyetemi Színházi Találkozó) megszervezni, ahogyan az a korábbi években is volt.

*Néhány a SZESZ több, mint két évtizedes működését őrző plakátok közül*

– Lehet-e tudni valamit a következő évad darabjairól?

V. N.: Tovább játsszuk Szakonyi Károly darabját, az Adáshibát Nyéki Tamás rendezésében és Pintér Béla darabját, a „Kaiser’s Tv Ungarn”-t, amit én rendeztem. Lesz egy új előadásunk is, de ezt még nem szeretném elárulni. Ha elmondanám minden titkomat, a nézőknek nem lenne izgalmas, hogy mit csinál az Egyetemi Színház. – jegyezte meg mosolyogva Varga Norbert.

Fotó: Ida Jusztina Photography

Írta: Dr. Kovács Judit Nóra